Szia Pgyuri!
Danterrifik:
https://tokuretro.itch.io/danterrifik
Erről nem is írok még, csak annyit, hogy a játék zenéje példaértékűen illik a játékmenethez... majd látod (és kukázod
).
The Perils of Willy: szerintem ennél a játéknál nem kifogásolhatjuk a szintek kikerülhetetlen újrajátszását, mivel a szerző az eredetileg 1984-ben VIC-20-ra kiadott Matthew Smith játékot írta át egy az egyben, 36 éve meg nem volt ismert a jelszavas módszer. Oké, ha nagyon akarta volna, szerintem is kiegészíthette volna ennyivel, mindegy, ez ilyen, snapshotolni kell, mert máshogy nem lehet. Nem az igaz, tudom, kell egy módszer, nálam az 'egy szint - egy mentés az első pillanatban' módszer vált be, így eljutottam a 27. szintre, ha jól emlékszem. Tetszett benne, hogy nem lineárisan növekedik a pályák nehézsége, hanem vannak könnyebbek, akár első nekifutásra sikerülőek, és nehezebbek is. Hozza a Manic Miner / Jet Set Willy feelinget, annak minden pozitívumával és negatívumával, nálam 8/10. Jár hozzá a Manic Miner felgyorsított változata, amit nem tudok megérteni, mert minek gyorsítani azt, ami amúgy is mocsok nehéz, és a The Perils of Willy - Bog Roll Edition is, amiben hangjegyek helyett klotyópapír gurigákat kell gyűjteni, ami jópofa reakció, egyfajta görbe tükör a sok országban megesett WC papír pánikra.
Black & White: talán az egyetlen kifogásolható és sajnos szinte megszokhatatlan hibája az, amit leírtál, idegesítő dolog úgy megjelenni a túloldalon, hogy érzésre még nem kellene ott lenni. Nagy pozitívuma a játéknak az, hogy a szintek hat világra vannak szétosztva, minden világ külön elindítható a megfelelő jelszó ismeretével, ami véleményem szerint jobb, mint a szintek egyesével elérése. Nagyon tetszik az is a játékban, hogy az elvárásai nem unalmasak: időre kell teljesítened a szinteket (nem szadista módon kiszámolva, nem is túl kényelmesen), gondolkodni is kell (nem sakknagymester szinten, de nem is esik le sok dolog elsőre, másodikra, mondjuk egy általános iskolás szinten azért agyalós), és sok esetben még ügyesnek is kell lenni (nem Danterrifik végigjátszásához szükséges szinten, de nem is átlagosan unalmas, kihívásoktól mentes AGD játék szinten). Ez így összesítve, annak ellenére, hogy nem tökéletes az MK2 motor miatt, nálam még mindig 10/10.
és van még két B betűs játék, amit nagyon megkedveltem:
Bonnie and Clyde:
http://zosya.net Lényegében egy Bomb Jack-klón, de sajátságosan. Nehézségét tekintve inkább picit a könnyű felé billen, nincsenek nagyon nehéz szintek, de vannak nehezen teljesíthetőek. Sokszor az adja a nehézséget csak, hogy időre megy, és néha nehezen átlátható a képernyő a grafika miatt. Jó a zenéje, szép a grafika, elég jó a vezérlés, a nehézségi szint, addiktív is, én 9/10-re taksálom.
Binary Land:
https://www.joflof.com/binary.html#binary Az 1984-es arcade majdnem tökéletes portja, 100 szinttel, jó zenével, hangokkal, kicsit darabos vezérléssel, furcsa kezdő billentyűkiosztással (WASDM), egy kicsit ismétlődő játékmenettel, meredeken növekedő nehézséggel, de addiktív ez is, így 8/10 ez is az én nem túl szőrös szívemmel.
De jó év ez a spectrumosoknak, hiszen két RetroWorks játék is megjelent, az első, a Dungeons of Gomilandia nagyon tetszett, kihívásokat tekintve hasonlít a Black & White-hoz, talán az év legjobbja nálam (eddig), a második játékuk, a The Lost Treasures of Tulum egy kicsit kevésbé fogott meg, de az is jó, keveset játszottam vele, de valószínűleg később még nekiállok nyúzni. A Coloristic egy remek logikai játék, a BlockZ szintén (de ráférne egy kis Time-hack). A Trace It! az egyik kedvencem, primitív grafikája ellenére magával ragadott, visszaröpítve a nyolcvanas évek közepére. Aztán más nem jut eszembe, amivel több időt eltöltöttem volna, de ez is jó termés fél év alatt.
Üdv
m/zx
